|
2012. március 11. vasárnap, 10:02 |
Tízéves forma kislány lovagolt ma nálam. Vágtázott is, majd szabadon engedtem, de amikor fel kellett volna vennie a lovat lépésbe, elkezdett kapkodni, felhúzta a lábát, eloredolt, kezével a szárat húzta, sarkaival kapaszkodott. Amikor sikerult megállítania a lovat, elmeséltem neki Bábel tornyának torténetét. Hogyan jon ez ide ? - kérdezhetnénk. Nagyon egyszeru ! Amikor a tornyot építették, Isten osszekeverte a nyelvuket, s miután már nem értették meg egymást, a torony építése kudarcba fulladt. Nos, a kislánynál is így mukodtek a dolgok.
A keze azt mondta a lónak, "állj meg" ! A felsoteste azt, hogy menj gyorsabban, a sarka pedig színtén elore hajtotta, így csupán a ló jóindulatán múlott a megállás. Elmondtam neki, hogy régen, a nagy vitorláshajók korában, leginkább csak a kapitány látta át a hajó mukodését, a matrózok mindig ugyanazokat a részfeladatokat hajtották végre. Ezért mindenkinek a kapitány parancsait kellett kovetnie, kulonben konnyen káosz alakult ki, akár fel is borulhatott a hajó.
Amikor az ember lovagol, úgy kell tennie mintha o lenne a kapitány, testének minden porcikája pedig a matrózok. Amikor az "admirális" ( én...hihihi..) kiadja a parancsot mondjuk " vágtára", akkor a kapitány gyorsan átgondolja milyen utasításokat kell kiadnia. A "Belso csizma matrózt" a hevederhez parancsolja, és megtiltja neki, hogy elmozduljon a helyérol ! A "Csípo és Fenék" matrózokat átvezényli a kulso oldalra, "Kulso kéz " matróznak tartania kell a szárat, és így tovább, és így tovább....Tehát minden "matróznak" mindig a saját feladatát kell végrehajtania, ettol mukodik a "hajó", vagy ha úgy tetszik a ló.
Minden manovernek megvan a feladatsora, és minden "matróznak" tudnia kell, hogy forduláskor melyik kotelet kell húznia illetve engednie. Csak a "legénység" osszehangolt munkája képes a "hajót" mukodésre bírni ! Nos így jutottunk el a lovaglás révén "Bábel tornyáig", majd onnan a hajózásig.
Látszólag semmi kozuk egymáshoz, de mindenesetre a kislány megértette amit tulajdonképpen mondani akartam neki, s talán nagyobb érdeklodéssel hallgatta, mintha csak egyszeruan azt mondtam volna, hogy "ezt csináld a kezeddel", "azt meg a lábaddal".
Nos lényeg az eredmény, ami abban mutatkozott meg, hogy az edzés végén már egészen jól "kormányozta" a "hajóját", mint újdonsult "hajóskapitány".
Panyi György
Válogatott díjugrató
|
|
|
2012. március 11. vasárnap, 10:01 |
Álmodtam . Azt álmodtam, hogy az egyik ismerösöm szénát bálázott nekünk, és mint az az álmokban teljesen természetes, mindenféle ok nélkül, volt ott két ló meg egy öszvér, ami szintén az ö ( nincs hosszú ö-m ) tulajdonát képezte. Ö személyesen nem volt jelen, mindent az emberei intéztek.
Az öszvért, hosszú fülei miatt mindenki csak Szamárnak hívta, de ezzel együtt mindenki szerette, mert állításuk szerint, mindig mindenben ö volt a legjobb. A figyelmemet aképpen sikerült felkeltenie, hogy képes volt minden tanítás nélkül úgy ülni mint egy kutya, vagy mint egy csikóshátas. Amint kifejeztem elismerésemet a "fönöknek", ö szomorkásan nevetett, és csak annyit mondott, hogy a Szamár ennél még sokkal többet tud, szinte mint egy ember, bármire képes.
A Szamár mintha meghallotta volna, ülés közben lehajolt szinte a földig, s két mellsö lábával átkarolta a hátsó lábát. Még jobban elcsodálkoztam, arra gondoltam ; - De kár, hogy nincs rá pénzem, hogy megvegyem, mert úgy gondoltam, ez a Szamár életem lova lehetne, amit soha nem adnék el, olyan erös rokonszenvet éreztem iránta. Érdeklödtem nem lehetne-e valamilyen úton módon megszerezni, de a fönök lehütötte a lelkesedésemet azzal, hogy már el van adva, 35.000-ért , le fogják vágni, az új tulajdonosnak csak a húsa kell, s mivel mindjárt jönnek érte, most el is fogják intézni a dolgot.
A fönök azonban nem akarta végignézni a Szamár kivégzését, ezért utasította a többieket, hogy a domb aljában löjék agyon, s csak akkor szóljanak ha már nincsen benne élet. Nem akarta látni ahogyan meghal, de mégsem tett érte semmit. S bár csak egy álom volt, mégis lelkiismeretfurdalásom volt mikor felébredtem, mert a pénz hiánya azt ''mondatta'' velem, hogy nem tehetek semmit, mert nincs rá pénzem. Pedig akár el is lophattam volna, 35.000-ért nem akasztanak fel senkit, s csak egy erkölcsi gátat kellett volna rugalmasan kikerülnöm, mégsem tettem.
Szomorú ! Azért szomorú, mert a Szamár arra vezetett rá, hogy pontosan így megyünk el a legfontosabb dolgaink mellett a való életben is, arra hivatkozva, hogy nincs pénzünk, nincs idönk, s késöbb pedig sajnálkozunk magunk felett, hogy milyen gyorsan elillant az életünk, nem volt idönk élvezni mert nem volt rá pénzünk.
Elképzeltem, amint a bölcs Szamár odafordul hozzám és azt mondja :
-" Nem az élet múlik gyorsan, hanem ti szaladtok át rajta túl sebesen" ! Hát ehhez már nincs mit hozzátenni !
Panyi György
Válogatott díjugrató
|
|
|
2012. március 11. vasárnap, 09:59 |
Amikor még létezett a csendörség, bevett szokás volt, hogy a csendör szinte bárkit letegezhetett, de viszont bárki már nem tegezhette vissza a csendört, legalábbis, ha jót akart magának, mert különben könnyen leosztottak az embernek néhány kéretlen fülest.
Néha találkozom olyan lovakkal, amelyeknél ha túl engedékeny vagyok, netán túl kedves, ezt rögtön gyengeségnek fordítja le, és nem vesztegeti az idöt, hogy megpróbáljon fölém kerekedni. Miután nem hagy más választást, én is ezt a fent említett módszert alkalmazom, nem engedem nagyon bizalmasan közel magamhoz, és ezeknél a lovaknál ez tökéletesen müködik. Persze nyilván vannak akik ezzel helyböl nem értenek egyet, de ez csupán a tapasztalat hiányáról tanúskodik !
Panyi György
Válogatott díjugrató
|
|
|
2012. március 11. vasárnap, 09:57 |
Tegnap délután egy meglehetösen vidám lovat lovagoltam, aminek oka abban volt keresendö, hogy jónéhány napja már csupán a gépben volt jártatva. Megértönek bizonyultam, hagytam játszani egy kicsit, amit ö ki is használt. Már éppen kezdett lenyugodni, amikor megjelent egy lónak hátán Kedves Vezetönk. Éppen szembejött velem, amikor megtörtént a csoda, tudniillik egy hang szólt hozzám.
- George ! - aztán még mondott valamit de nem értettem. Ránéztem a Kedves Vezetönkre, de ö rám sem hederítve "pókerarccal" lovagolt el mellettem. Azt hittem csak képzelödtem amikor másodszor is megszólított a hang.
- George ! Néztem hülyén mint Mózes az égö csipkebokorra, de ezt most minden kétséget kizáróan hallottam, s bevallom öszintén, ekkor merült fel bennem a megvilágosodás gondolata. Ezt azonban hamar elvetettem, mert nem vagyok afféle szent ember, mint akikkel ilyesmi egyáltalán megtörténik. Lázasan járt az agyam, ha nem az akkor meg mi. Rögtön meg is érlelödött a válasz kis agyamban, hogy ugye elég régóta vagyok már a szakmában ahhoz, hogy mostanra megértsem a lovak beszédét, ergo suttogó lettem, értem amit mondanak, mostantól gazdag ember leszek mint Monty Roberts.
őA következö körben már nagyon figyuztam a fönök lovára, néztem a száját hátha szájról le tudom olvasni, hogy ezúttal értelmet nyerjen az egész mondat. Ismét felhangzott a nevem a forgatókönyv szerint, majd annyit értettem még, hogy "nem lehetne-e". Vezérünk mit sem észlelt abból, hogy én éppen "harmadik tipusú találkozást" bonyolítok le a lovával. Na de mi az, hogy nem lehetne-e ?! Megvan ! Kérni akar valamit, pont úgy mint az Aranyhal a mesében, és estére már unott milliárdos leszek, de azért a barátaimat majd kisegítem, meg ilyesmi.
Ló jön szembe megint, sasolás ahogy kell, és látom ám amint megszólal a ló, ezúttal megvillan a vezér szeme is úgy, mint amikor az autósok fényszóróval jeleznek egymásnak. Csalódottan kellett szembesülnöm a ténnyel, hogy nem vagyok suttogó, és mindössze az igen tisztelt kedves méltóságos vezetö úr szólt hozzám rangján aluli módon hasbeszélve.
Ekkor már a teljes mondatot is tisztán megértettem, ami így hangzott: - George, nem lehetne-e, hogy szárra állítva lovagolod a lovat, mert itt van a tulajdonos...!!!.....hihihihihi....
Panyi György
Válogatott díjugrató
|
|
|
2012. március 02. péntek, 12:56 |
Hát elöször is, a cím némi magyarázatra szorul, ugyanis egy szürke lóról van szó, akit mi neveztünk el csak így házi használatra Monthynak, és nem véletlenül. A történet ott kezdödött, amikor mintegy két hete visszatértem Írországba, már várt rám egy "szürke" telivér, akinek az volt a "nevezetessége", hogy alig lehetett hozzáérni, minden ilyen irányú kísérletet rúgással igyekezett megtorolni, s amint elölröl próbálkoztak megfegyelmezni akkor késedelem nélkül vágott mellsö lábbal az emberre, illetve ha elég közel volt hozzá az illetö, könnyedén begyüjthetett egy harapást is .
A feladat adva volt, be kellett törni a lovat, ami úgy elsö látásra nem tünt komplikáció mentesnek, tekintve, hogy kantárazni sem lehetett. Két dolog volt biztos vele kapcsolatban. Az egyik, hogy Monthy Roberts biztosan nem válogatta volna be a show-lovai közé. A másik pedig már az elsö pillanatban világossá lett, hogy oktalan hösködéssel, vagy eröszakkal semmit sem fogunk tudni produkálni. S bár leginkább a részletek érdekesek, amint a csikó napról napra egyre nagyobb bizalommal viseltetik az ember iránt, nem akarnék ezzel senkit untatni, mivel ez egy hosszú türelmes munka eredménye, s nem lehet egy showban elöadni.
Én nagyra becsülöm Monthy Roberts tudását, de néhány dologban azért bátran le mernék vele állni vitatkozni. Az egyik az úgynevezett "behívás", amiröl végülis a mi szürkénk a nevét kapta. Az utóbbi idöben futószárazás közben figyeltünk fel rá (ami egyébként majdnem minden lónál így müködik), ha már fáradt volt és szóltunk neki valamilyen módon,hogy lassítson, ö rögtön ügetésben bejött a kör közepére és megállt elöttünk, majd csak azt nem mondta, hogy -" Jól van már, elég volt, léphetünk tovább ! Mint már megemlítettem, ezt a legtöbb ló megcsinálja, de a mi szürkénk már extrém módon müveli.
Elég vágta közben csak annyit mondani, hogy - Na jól van, gyere be! -, mire ö csinál egy hatalmas fékezést, és beüget középre, majd lecövekel elöttünk. Miután ez az úgynevezett behívás Monthytól származik, ezért ráragadt a név. Idöközben sikeresen felültem rá, s a mai napon már egyedül lovagoltam a patakban, illetve egy keveset vágtáztunk is terepen, söt már a kantárazás sem okoz neki gondot. És itt van a másik dolog, amiben leállnék vitatkozni Monthyval.
Egy magyar tanítványa tartott a tv-ben bemutatót, és azt mondta, hogy nem szabad a szemébe nézni a csikónak, mert az a ragadozókra asszociál ebböl, és megijed, menekülni kezd. Most már évek óta foglalkozom telivér lovak betörésével, és szép számmal van köztük hasonló mint az itt szóban forgó szürke, és addig meg sem próbálkozom a felüléssel, amíg szembe nem tudok nézni vele.
Az elsö alkalommal, még úgy járt a lába mint a géppuska, de vigyáztam mint Schvarzenegger a golyózáporban, úgyhogy nem ért találat. Akkor azt kérdezte tölem a Jordan : - Na mit gondolsz, szeretni fog ez téged ? Akkor még nem tudtam neki mást válaszolni, csak annyit, hogy erösen reménykedem ! Mostanra viszont már tudom a választ : - Igen , szeret engem, különben nem engedett volna a hátára !
Egyszer azt tudakolta tölem egy barátom, csinálok-e valami különlegeset, hogy ezekkel a lovakkal ilyen jó eredményeket tudok elérni. Azt válaszoltam, hogy tulajdonképpen ezekkel a lovakkal nem olyan nehéz boldogulni, hiszen a legtöbbjük csak bizalmatlan, s türelemmel, barátsággal, szeretettel képes vagy rábírni bármire, hiszen csak arra vágyik, hogy biztonságban érezze magát.
A nagy probléma mindig az elkényeztetett lovakkal van, mert annak ugyan mit ajánlhatok fel cserébe...?
Panyi György
Válogatott díjugrató
|
|
|
2012. március 02. péntek, 12:55 |
Mindenki tudja, az úszás mennyire egészséges, s miután Kobza Pista szeret megfelelni a kor kihívásainak, felvetette, hogy úsztassuk mi is a lovakat. Az indítvánnyal egyetértettem ugyan, de mint afféle kukacoskodó földi halandó, mégiscsak feltettem a kérdést, hogy több tízmilliós ellenáramoltatós lóúsztató medence híján, mégis hogyan kívánja megoldani a problémát, ö csak annyit válaszolt: - Lehetetlen nincs csak tehetetlen, itt vannak egy köpésre a délegyházi bányatavak, s hogy ne csak pofázzunk hanem csináljunk is valamit, most mindjárt pakolunk, és indulunk úsztatni !
Bizonytalanul közbevetettem, hogy én még soha nem úsztattam ( különösen milliós értékü lovakat a délegyházi bányatavakban) !
- Nem gond, útközben felvesszük Oleget, a lóúsztatás úttöröjét, akinek a kisujjában van a szakma, és saját hazájában is csak "Az Úszómester" néven emlegetik, dacára annak, hogy a világ egyik legnagyobb országáról van szó. Na, ettöl elmúlt minden aggodalmam, teljesen meg voltam gyözve, de Pista, biztos ami biztos, végsö megnyugtatás gyanánt még hozzáfüzte : - Különben meg mit izgulsz ? Nem neked kell megtanítani úszni a lovat, elég ha kapaszkodsz rajta ! Ennyiben maradtunk .
Egy óra múlva már a lovakat pakoltuk ki a futóból, név szerint Ikont és Jaspert, egy akkora tó partján, hogy nem lehetett látni a másik végét, pedig veröfényes napsütésben érkeztünk. Központi bolygónk áldásos tevékenységének köszönhetöen azonban nem voltunk egyedül, ugyanis a térség rendkívül népszerü volt egy bizonyos modern emberfajta köreiben, akik minden társadalmi nyügtöl mentesen, csupasz seggel élvezték egymás, és az idöjárás melegségét. Tölünk jobbra volt található, egy körülbelül száz méter hosszú, bozóttal teljesen benött félsziget, amit a szégyenlösebb ortodoxok birtokoltak. Ezt csak azért említem, mert a történet szempontjából jelentösége lesz késöbb.
Viselkedésüket illetöen számomra úgy tünt, mintha nem lettek volna boldogabbak attól, hogy hívatlanul megjelentünk kis "országukban", de senki sem tette ezt szóvá, miután a "senki földjén" voltunk. Itt, a diplomácia terén mutatkozott meg elöször Oleg nagysága, ugyanis viszonyunk a környezö népekkel jelentös változáson ment keresztül, amikor hagyta, hogy Ikon beletrágyázzon a kristálytiszta, fenékig átlátszó vízbe. Én ekkor már a Jaspin ültem, és gázoltam bele a vízbe, mert egyszerü ember lévén azt gondoltam, csak begázolunk és úsztatunk. Igenám, de a mester ezt is másképp tudta, ö futószáron vezette bele a lovat a vízbe, és elképzelni sem tudtam mi lesz a titok, amit rajta kívül senki más nem tudott.
Látva azonban a parton kialakuló forradalmi hangulatot, amelett döntöttem, hogy a vízben nagyobb biztonságban vagyok. Jaspi nemsokára el is kezdett úszni, tényleg csak kapaszkodnom kellett, s csupán a vízböl alig kilátszó, ütemesen mozgó fejünk jelezte a kintlévöknek , mi már úszunk. Már éppen kezdtem élvezni az úsztatást - annak ellenére, hogy a víz hömérsékletét, úgy saccperkábé egy centiméternyinek ítéltem - , amikoris Ikon, látva távolodó bajtársát - mint egy újfunlandi vízimentökutya -, hösiesen a vízbe vetette magát. Mit sem törödött a futószár végén élethalál harcot vívó mesterrel, aki rövid küzdelem után, a csatát elveszítvén lógó orral caplatott ki a vízböl, csatlakozva a parton az eseményeket eddig elégedetten szemlélö Pistához . Amint oldalra tekintettem elhült bennem a vér a látványtól.
Ikon, félig kiemelkedve, mellsö lábaival hatalmas csapásokat mérve a vízre, viharos, egyben vésztjósló gyorsasággal - mint Cseh Laci a pekingi olympián - közeledett felénk, s valami nekem azt súgta, nem biztos, hogy megáll ha utólér bennünket. Szégyen nem szégyen, úgy döntöttem , elhagyom a "hajót" mielött még a "torpedó" odaérne, s az utolsó pillanatban ellökvén magamat Jaspitól, a partnak vettem az irányt. A következö pillanatban Ikon becsapódott Jaspiba, s néhány másodpercig egymás hegyén-hátan kavarogtak. Amint azonban kiderült számukra ki kicsoda, megnyugodtak, és egyenletes tempóban úszni kezdtek a messzi végtelen felé, tanújelét sem adva, hogy a part felé vegyék az irányt.
Amint kiértem és csatlakoztam a többiekhez, már hárman szemléltük bánatosan, a reménytelenül távolodó "milliókat". Néhány, óráknak tünö perc után azonban hirtelen jobbra fordultak az általunk úgynevezett "ortodox" félsziget felé. Nagy kö esett le a szívünkröl, ami viszont nem volt elmondható a kis földrész populációjáról, ugyanis a két ló szárazföldet érvén, vad vágtában mint annak idején az amerikai conkvistádorok, maguk elött hajtották a rémülten menekülö, pucér benszülött lakosságot. Szerencsére gyorsan megfogtuk a tomboló állatokat, s mivel a parton a diplomáciai kapcsolatok megszakadni látszottak, villámgyorsan felpakoltunk, s pörgö kerekekkel elmenekültünk a valószínünek látszó pogrom elöl.
Így végzödött életem elsö úsztatása, s mit lehet még ehhez hozzáfüzni... ?
Hát azt, hogy Kobza Pistával soha nem unatkoztunk...!
Panyi György
Válogatott díjugrató
|
|
|
2012. március 02. péntek, 12:53 |
|
Na, ma nagyot léptem elöre a kutatómunka terén ! Nevezetesen, ismét leellenöriztem a ló fülei között elhelyezkedö csontot.
A kísérlet eredménye pozitív lett, mivel az indikátor szerepét betöltö jobb szemem alja reakcióba lépett a ló fejebúbjával, s ennek hatására elszinezödött .
Az évtizedek óta tartó kutatómunka eredményeként megállapítható tehát, hogy a ló fülei között elhelyezkedö csont, az evolúció eme rövid szakaszában, keménységéböl semmit sem veszített.
Az eredményeket független szakértök is megerösítették !
Panyi György
Válogatott díjugrató
|
|
|
2012. március 02. péntek, 12:52 |
Kedves Megnevezni Nem Tudlak !
Hálásan köszönöm, hogy tegnap fennmaradtam a feketén, pedig néhányszor már úgy éreztem repülök, de egy láthatatlan erö mindig rajta tartott a lovon. Éreztem, ez nem belölem fakadt, s bár megtettem amit megtehettem, ez mégis kevés lett volna, hogy jól végzödjön a dolog.
Hálásan köszönöm, hogy a pár héttel ezelötti kilátástalannak tetszö helyzet a sárgával szintén jó véget ért, pedig még a nyereg is elöre csúszott a nyakára, mégsem történt meg az aminek józán ésszel nézve már be kellett volna következnie !
Hálásan köszönöm, hogy a minap nem tekeredtünk bele a futószárba, s megúsztam az egészet egy kisebb monoklival !
Ha mindent visszamenöleg meg akarnék köszönni, nagyon hosszú lenne a lista, talán néhány dolgot kifelejtenék, ezért nem írok lajstromot. Tudom kedvedre van ha azt látod, hogy nem adom fel, s amikor már éppen veszítenék közbeavatkozol. Ilyenkor érzem, az én eröm már kevés lett volna, hálásan köszönöm !
Érzem azt is, hogy fontos vagyok neked, különben miért törödnél velem ?! Továbbra is megteszek mindent, hogy ez így maradjon. Gyermekkoromban abszolút materialista nevelést kaptam, ezért különös számomra, hogy eljutottam efféle gondolatokig, s talán igaz lehet a mondás, hogy dugóhúzóba került repülön nincsenek ateisták. Örülök, hogy ezt nem egy zuhanó repülöben gondolom így !
Hálásan köszönöm !
Panyi György
Válogatott díjugrató
|
|
|
2012. március 02. péntek, 12:49 |
|
A minap egy problémás lóra készültem felülni, s ilyenkor mindig viszek magammal egy kis szénát, mintegy azt mutatván, hogy jóindulattal érkeztem, nem szeretnék háborúzni. Igen ám, de amint nyújtottam neki a szénát, ö kikapta a kezemböl, és a következö pillanatban pedig tátott pofával rontottt rám.
Bevallom öszintén, hogy én pedig úgy szájba vágtam, hogy majdnem beesett a sarokba, de a következö pillanatban már dobta is a farát, hogy megrúgjon, ha úgy tetszik agyonrúgjon. Az igazság az, hogy nem vártam meg a végkifejletet, hanem hátbavágtam a kantárral, ezzel együtt eröteljesen rákiabáltam, amitöl megijedt és beállt a sarokba, felhagyva addigi szándékával.
Amikor a kantárral odamentem hozzá moccanni sem mert, ekkor odanyújtottam neki a maradék szénát, s látszólag kicsit oldódott. Késöbb, futószárazás közben is nekem jött, a két mellsö lábával próbált elérni, mivel mindig úgy fordítottam, hogy rúgni ne tudjon. Amikor támadott, én rögtön visszatámadtam, ekkorra már egyértelmüvé vált, hogy nem akar elöre menni.
Addig futószáraztam amíg azt nem éreztem, hogy feladta a meccset. Akkor felültem rá, és kimentem vágtázni vele a galoppra. Másnap még próbálkozott egy picit, de már sokkal jobb volt, ma pedig - elöször amióta nálunk van - teljesen normálisan viselkedett. Hát igen, a fent leírtak alapján nyugodtan mondhatod, hogy milyen csúnya ember vagyok, mert eröszakot alkalmaztam a lóval szemben. Töredelmesen beismerem, ez így van !
A mai világban divattá vált azt hangoztatni, hogy az eröszak minden formáját illik elutasítani, különben meg leszel bélyegezve. Én vállalom ezt a bélyeget, és ezeknek az embereknek üzenem azt a régi jó mondást, hogy : - Ne hagyd, hogy a fejedre sz.....janak, van neked szád is ! Szerintem nem elutasítani kell az eröszakot, hanem pontosan tudni, és alkalmazni a mértékét, hiszen világunkban minden dolognak létezik az ellentét párja is.
Ezeknek a pároknak az a jellemzöjük, hogy egyik sem létezhet a másik nélkül, ha nincs fény, nincs árnyék sem. Ezért botorságnak tartom háborút indítani az eröszak ellen, mert ezzel együtt a békesség ellen is harcolsz, anélkül, hogy tudnál róla. Minden nap alkalmazunk eröszakot mindannyian, a társadalom által meghatározott etikai mérték szerint. Ha belefér ebbe a mértékbe, akkor elfogadjuk.
A lónál csupán ott van a probléma, hogy ezt a mértéket a lovak társadalma határozza meg, de sokan ezt az emberi társadalom mértéke szerint értékelik. Sokan fizettek már ezért a tévedésért az életükkel is akár. A lovasembernek mindig tudnia kell megmutatni az erejét a megfelelö pillanatban, viszont a másikban a gyengédséget is fel kell villantani, hogy a ló tisztában legyen a szándékainkkal. Egy szó mint száz, nem az a kérdés, hogy legyen vagy ne legyen eröszak, hanem, hogy ismerjük-e a mértékét, és képesek vagyunk-e azt alkalmazni.
Panyi György
Válogatott díjugrató
|
|
|
2012. március 02. péntek, 12:47 |
A történet nem velem esett meg, hanem az egyik lovastársam, barátom édesapjával. Én a Ficsor Józsitól hallottam, itt kint Írországban. Az öreget személyesen nem ismertem, soha nem találkoztunk, de úgy gondoltam, az eset van annyira tanulságos, hogy megörökítsem, még ha csak itt az én oldalamon is.
A második világháborúban, fiatal huszártisztként teljesített szolgálatot az orosz fronton, s egyszer járör szolgálatot teljesített néhány katonával, amikor egyszercsak szembetalálkoztak egy szakasz kozák lovassal. Mint a járör parancsnoka gyorsan felmérte, hogy nincs más esélyük csak a visszavonulás, ezért kiadta a parancsot a szétszóródásra, és sebes vágtában mindenki menekülni kezdett az ellenkezö irányba. A kozákok azonban kiszúrták, hogy ö a parancsnok, és vették üldözöbe, miközben szorgalmasan löttek rá mintegy unalomüzés képpen.
Tartott egy ideig a hajsza, amikor egyszercsak egy mélymedrü patak keresztezte az útját. A kozákok már olyan közel voltak , hogy nem volt idö gondolkodni, odatette hát a csizmáját és elugratta a lovát az 5-6 méter széles medernek. A ló mintha tudta volna, az életükért küzdenek, újított egyet félúton úgy, hogy érkezésnél az egyik hátulja lecsúszott, de végül is kikecmeregtek a partra. Eközben viszont megérkezett a kozák szakasz is, egy vonalba felsorakoztak a másik parton, puskáikat lövésre készen tarva várták a tüzparancsot.
Az öregnek semmi esélye nem lett volna a menekülésre, hiszen mindössze talán húsz méter választotta el öket egymástól, ezért szembefordította a lovát, és várta a halált. Azonban a kozák parancsnok elöször "Tüzet szüntess"- t vezényelt, majd elismeröen biccentett, jelezvén, hogy elismeri a másik oldalon álló ellenséges tiszt bátorságát, a lovasteljesítményével egyetemben. Rövid ideig farkasszemet néztek, majd a kozák tiszt tisztelgésre vezényelte szakaszát, s miután az ellenség visszatisztelgett megfordultak, és ki-ki ment a saját táborába.
Eddig a történet, ami egy olyan erkölcsröl szól ami nincs sehol leírva. Leginkább azoknak ajánlanám, akik azt tartják, hogy "ha nem én taposok el valakit, akkor ö tapos el engem" ! Más kérdés, hogy ök nem töltik az idejüket ilyen "hülyeségek" olvasásával.
Panyi György
Válogatott díjugrató
|
|
|
