Hirdetések
Feliratkozás hírlevél
Szavazás
Szavazás
©
Figyelem: Az oldalon közölt minden írásos és képi anyag a Horsetrader.hu tulajdonát képezi, azok felhasználása, utánközlése csak a Horsetrader.hu írásos engedélyével lehetséges!
| "Harmadik típusú találkozás" |
| 2011. június 08. szerda, 20:33 | |||
|
"Harmadik típusú találkozás" Három évig a legelőn élt, embert alig látott, de ha látott is, arról mindent elárult félős óvatos viselkedése, egyszóval nem volt jó véleménnyel az emberiségről. Amikor hozzánk került, két hétig szinte rá sem lehetett nézni, mert már attól is a frász törte ki, mindenki ellenség volt számára.
A harmadik héten sikerült felbűvészkedni a fejére a kötőféket, aztán rá egy hétre kezdtük vezetgetni, még később a jártatógéppel is megbarátkozott, majd futószáraztuk nyereggel, hajtottuk két futószár között. Szépen alakul a dolog, azonban még soha nem jött oda önként barátkozni a három hónap alatt. Valamelyik nap, éppen az ő boxa előtt mostam le szivaccsal az egyik lovamról az izzadtságot, amikor egyszercsak hátulról elég erősen meglökött a fejével, de ezzel egyidőben - szinte megrémülve saját tettétől - rögtön be is menekült a sarokba, és onnan kuksolt kifelé kikerekedett szemekkel.
Miután elvégeztem a dolgom, visszamentem hozzá, ő pedig ismét beállt a sarokba, én meg rátámaszkodtam az ajtóra, és vártam türelmesen. Kis idő elteltével olyan mozdulatot tett, mintha jönni akarna kifelé, aztán türelmetlenül dobbantott egyet a lábával, mintegy jelezvén, hogy szívesen kijönne, ha elmennék az ajtóból. - Nem megyek el - mondtam neki -, ha ki akarsz jönni, gyere ide hozzám !
Újabb álldogálás következett, majd tett két lépést kifelé és megállt. Elkezdte nyújtogatni felém a nyakát, és a levegőbe szaglászott. Nem mozdultam . Pár perc múlva egy lépéssel megint közelebb jött, majd nagyon lassan nyújtani kezdte a nyakát a fejem irányába.
Egyre csökkent a távolság közöttünk, nem mertem megmozdulni, nehogy elijesszem. Harminc évvel ezelőtt volt ehhez hasonló élményem, amikor mint katona a Gemenci erdőgazdaságnál voltunk mezőgazdasági munkára kivezényelve. Öt teherautónak a parancsnoka voltam, s napközben semmi dolgom nem lévén, barangoltam a hatalmas erdőben.
Éppen szarvasbőgés volt, a bikák mély érces zengő hangon hívták riválisaikat összemérni erejüket. Az erdészek megtanítottak arra, miképpen tudom magamhoz csalogatni a szarvasbikát. Volt hozzá tehetségem, a bikák válaszoltak, közelebb jöttek, majd amikor felfedeztek rendszerint elmenekültek.
Az egyik alkalommal kis erdei úton álltam, egy faóriás takarásában, s hívtam a bikákat. Rögtön ketten is válaszoltak, hallottam amint egyre közelebb jönnek, s érzésem szerint alig lehettünk távolabb tíz méternél egymástól. Akkor sem mertem megmozdulni, mert féltem, hogy elijesztem őket, de a fától nem láthattam semmit.
Mintegy negyedórás mozdulatlan várakozást követően halk mozgást észleltem a fa túloldalán, majd röviddel ezután körülbelül másfél méterre tőlem, a fa túloldaláról kisétált elébem az egyik bika. Rám nézett. Álltam megmerevedve, ő pedig elfordult, és lassan komótosan elballagott az úton. Tudtam, hogy ketten voltak, és azt gondoltam, hogy a másikat is a fa takarja, ezért lassan megmozdultam. Ebben a pillanatban ugrott el, talán tíz méterre lehetett tőlem, s legalább huszonöt perce figyelt már engem teljes mozdulatlansággal.Ezúttal a csikó közeledett, s én vártam mint egy szobor. Tudtam, hogy a legapróbb gyanús jelre elugrik, meg sem moccanhatok.
Éreztem, amint az orrszőrei megérintik a hajamat, lassan körbepásztázott, majd a hosszan előrenyúló orrával megérintette a homlokomat. Ekkor megállt egy pillanatra, aztán gyengéd erővel a homlokomhoz nyomta az orrát. Éreztem amint kellemes bizsergés árad szét az egész testemben, és igy álltunk egy rövid ideig. Amikor már tudta amit akart, komótosan hátra lépett s lehajolt a földre, mintha keresgélne valamit.
Arra hasonlított a dolog, amikor a kisgyerek ismerkedik, de nem tudja mit is mondhatna, és zavartan csavargatja a haját, miközben közli veled csak úgy mellékesen, hogy maradhatsz ám ha akarsz , és ha kedved van játhatsz a játékaimmal is , és ez itt az én szobám, és ide szoktam lefeküdni ha már nagyon elfáradok a nézelődésben, és te is kipróbálhatod gyere be nyugodtan.
Megható pillanatok.Megígértem neki, hogy holnap is jövök, meg amikor tudok eltöltök vele egy kis időt, hogy beszélgethessünk. Megértően fogadta, pont mint egy kisgyerek. Én pedig tudom, hogy a legnagyobb súlya annak az ígéretnek van, amit egy gyereknek tesz az ember, mert ha becsapod, azt megjegyzi egész életére !
Már kicsit szelídebben !
Panyi György Díjugrató Add hozzá ezt a lapot kedvenc közösségi oldaladhoz
|
