Huszárok fogadták az Ázsiába tartó magyar lovascsapatot Nyomtatás
2012. április 13. péntek, 10:00

Csíkszeredába érkezett vasárnap délután az a magyar hagyományőrző lovascsapat, amely Kazahsztánba, majd onnan Iránba tartva, közel fél éven át – napi 30-40 kilométert haladva – mintegy hétezer kilométert tesz meg lóháton szkíta és hun, valamint magyar és kun vonulási területeket érintve.

huszarok_1_b

Az Eurázsiai Történelmi Lovasút elnevezésű expedíció tagjai a Hargitán
A hargitai megyeszékhely udvarhelyi bejáratánál a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület tagjai fogadták vasárnap délután az Eurázsiai Összefogásért Alapítvány lovas csapatát Bencze István expedíció-vezetőt, valamint Chemez Farkas és Béres Sándor néprajzkutatót. A huszárok a három lovast és autós kísérőjüket szállásukra a csíksomlyói Fodor-házhoz kísérték.

Előző este a lovas expedíció tagjai Homoródon kaptak kvártélyt Szőcs Elek huszárkapitánynál. Szőcs, aki a Hargitai szakaszon csatlakozott a zarándokokhoz elmondta, hogy már 700 kilométer van a Kazahsztánba tartó lovascsapat háta mögött, ezért a Hargitán keresztül többször is gyalog haladtak a lovak mellett, kímélve azokat. „A túra összesen hétezer kilométeréből 35-öt én is magaménak tudhatok” – jegyezte meg a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület kapitánya.

huszarok_2_b

Az expedíció tagjai lovaikat kímélve haladnak Csíkszereda irányába
A három hagyományőrző – aki az egész túra alatt korhű ruházatot visel – hétfő reggel indul tovább a Gyimesek felé. A túra magyarországi és romániai szakaszát saját lovakkal tették, illetve teszik meg, a többi országban vendéglátóik biztosítanak hátast a számukra. A több mint öthónaposra tervezett Eurázsiai Történelmi Lovasút résztvevői a tervek szerint július elején érnek Kazahsztán fővárosába, Asztanába. Itt a csapat részt vesz a Kunszövetség által korábban tiszteletbeli örökös kunkapitánnyá választott Nurszultan Nazarbajev kazah köztársasági elnök születésnapi ünnepségén. Asztanából Teheránba repülnek, majd onnan lovagolnak egészen Shirázig.

A nem mindennapi zarándoklat célja felhívni a figyelmet a magyar, hun, szkíta és kipcsak népek közötti ősi, rokoni kapcsolatra, és ezzel erősíteni az eurázsiai kultúrszövetséget. Magyarország népszerűsítése érdekében pedig körülbelül 60 településen szerveznek a magyarság történelmét és jelenét bemutató dia-, illetve filmvetítéseket, valamint több alkalommal tartanak lovas harcászati előadásokat.

2012.04.13

Forrás:szekelyhon.ro




Add hozzá ezt a lapot kedvenc közösségi oldaladhoz