Overdose még Angliában gyógyul Nyomtatás
2012. április 13. péntek, 09:19

Overdose még Angliában gyógyul

Overdose túl van mindkét Dubajban szerzett sérülése akut szakaszán. A PannoniaOverdose.hu-nak nyilatkozó Dr. Szmodits Zsolt állatorvos szerint januári ínsérülése az elmúlt három hónapban folyamatosan gyógyult, és bízik benne, hogy mire újra tréningbe kerül, ezen a problémán teljesen túl lesz. Egy hónapra rá újabb sérülés érte, patája mára már teljesen gyulladásmentes, ám még ki kell várni, amíg a szarutok és a patacsont közötti meggyengült kapcsolat újra visszaáll.


Overdose Dubajban két sérülést is szenvedett, mindkétszer 13-án, még januárban és februárban. A korábbi esetében nem lehetett pontosan megállapítani, meghúzódott az ina, vagy futás közben megrúgta magát, ám ennél sokkal fontosabb, hogy az elvárt ütemben gyógyul-e, túl van-e már rajta?

Dr. Szmodits Zsolt: Hogy túlterhelés következtében túlfeszült az ina, vagy pedig egy tompa trauma, azaz rúgás okozta a sérülést, azt utólag nem lehetett megállapítani. A lényeg, hogy az ultrahangos vizsgálaton nem volt látható az ínban határozott szakadás, ezért feltételeztük, hogy a sérülést inkább egy belegaloppozás okozhatta. Az ínsérülések mindig nagyon nehezen és lassan gyógyulnak, Overdose az elmúlt három hónapban komoly munkát nem végzett, ez alatt tudott gyógyulni ez a terület. Nagyon bízunk benne, hogy mire újra tréningbe fogható lesz, azaz szóba kerülhet a versenyeztetése, ezen a problémán tökéletesen túl lesz, és nem fog neki problémát okozni.

 

Overdose pillanatai

 

Ám egy hónapra rá ismét lesérült, megjárta a dubaji lókórházat is, ez utóbbi is elmúlhat nyom nélkül?

Dr. Szmodits Zsolt: Sajnos ezt is önmagának okozta, úszás közben az egyik patkolt lábával olyan szerencsétlenül rúgta meg a patáját, ami egy szarutokon belüli erős gyulladást okozott. E miatt pedig a szarutok és a patacsont közötti kapcsolat meggyengült. Ez is tökéletesen meg tud gyógyulni, de ehhez is elegendő időre van szükség. Per pillanat Overdose patája már abszolút gyulladásmentes, viszont a szarutok és a patacsont közötti meggyengült kapcsolatot nem lehet külső beavatkozással helyreállítani, az egyetlen mód, megvárni, amíg új szarutok nő a régi helyébe.

A teljes lenövését is ki kell várni?

Dr. Szmodits Zsolt: Nem feltétlenül, de egy olyan megbízható alapot kell növesztenie a lónak, ami akár kiegészítve, akár megtámasztva már terhelhetővé teszi a lábát.

Jelenleg Overdose Angliában, Pulboroughban van. Azon a telepen, ahol nem csak tavaly járt két angliai versenye között, de 2009-ben is. Akkor még itthon sikerült kigyógyítanotok őt súlyos sérüléséből, ám Franciaországban a nem megfelelő rehabilitáció következtében az kiújult. Ezután már Pulboroughban, az ottani új-zélandi állatorvossal együttműködve kezeltétek. Tehát Overdose most Angliában egy őt korábbról már jól ismerő szakember felügyelete alatt áll.

Dr. Szmodits Zsolt: Jelenleg teljesen tünetmentes, gyógypatkó van rajta, szállítható állapotban van, innentől pedig egyedül a tulajdonos döntésén múlik, hogy Overdose Pulboroughban marad, vagy hazajön.

Mielőtt felesleges riadalmat okozunk, mondjuk el, hogy a „szállítható állapotban van” kitétel több napos, szárazföldi szállításra vonatkozik...

Dr. Szmodits Zsolt: Ami jóval nagyobb megterhelést jelent egy ló számára, mint egy néhány órás repülőút.

 

Forrás:pannoniaoverdose.hu
2012.04.13
 
 
 
Overdose a Royal Ascoton 2011-ben
 


Add hozzá ezt a lapot kedvenc közösségi oldaladhoz