Mesterek Tornája: szlovák győzelem a kaposvári Nagydíj-döntőben Nyomtatás
2012. április 13. péntek, 09:14
 

A szlovák válogatott Marián Stangel és Magic Boy nevű lovának győzelmével ért véget a kaposvári Mesterek Tornája Nagydíj-döntője.

A Turi József emlékverseny első helyéért négy nemzet 25 lovasa szállt harcba, és a legjobb magyar helyezést Tóth László érte el, aki második lett Isti nyergében.

A Pannon Lovas Akadémián megrendezett hagyományos, háromnapos évadnyitó viadal döntőjében, az Arany Kör záró fordulójában 140-145 centis akadályok vártak a résztvevőkre. Az erős mezőnyben több korábbi kaposvári győztes és jelenlegi válogatott sportoló is helyet kapott a fiatal, feltörekvő tehetségek mellett. Hamar kiderült, hogy nehéz pályát alakítottak ki a szakemberek: a 25 páros közül mindössze ketten tudták verőhiba nélkül zárni az első fordulót, de ők is kaptak egy-egy hibapontot az alapidő túllépése miatt.

A második fordulóba heten jutottak tovább, és itt már egymást érték a hibátlan produkciók. Az első hely sorsa a legvégén dőlt el a debreceni Tóth László és a szlovák Marián Stangel között. Végül az időeredmény döntött: a Pozsonyban élő Stangel csaknem öt másodperccel gyorsabb volt, így megérdemelten hódította el az első helyezést, és a vele járó Turi József vándorserleget.

- Jó formában érkeztünk a lovammal, és örülök, hogy már második alkalommal tudtam győzni ezen a rangos versenyen. Teljes volt a sikerünk, ugyanis a feleségem a negyedik helyen végzett – mondta a 41 esztendős Stangel.

- Négy hónapja vásároltam Isti nevű lovamat, éppen egy Kaposvár mellett élő tenyésztőtől, azt hiszem, jó vásárt csináltam – tette hozzá Tóth László, aki a legjobb magyar eredményt érte el.

A döntő legjobbjai között 10 ezer eurót osztottak szét.

Mesterek Tornája nemzetközi díjugrató verseny. Kaposvár, Pannon Lovas Akadémia.

Arany Kör, döntő Kaposvár Nagydíjáért, Turi József emlékverseny (25 induló):

1. Marián Stangel (szlovák, Magic Boy nevű lován) 49,38 másodperc (1 hibapont),

2. Tóth László (Toll ’96 Kft. Lovasklub, Isti) 54,11 (1),

3. Jakab Áron (román, 48,47 (4).


Az első nap elődöntői után már a középdöntők következtek a sorban, és a Bronz Körben ismét szlovén győzelem született, az Ezüst Körben pedig a mezőhegyesi Piroska Zoltán szerezte meg az első helyet. A legrangosabb számnak számító Arany Körben az első fordulóban 135 centis akadályok vártak az indulókra, és végül a korábbi magyar bajnok Horváth Balázs bizonyult a legjobbnak.

A viadal vasárnapi programjában hat versenyszám szerepel, az Arany Kör döntője, a hagyományos Turi József emlékverseny 15 órakor kezdődik.

Arany Kör, elődöntő (38 induló): 1. Horváth Balázs (Airvent LK, Lexon) 0 – 38,72 2. Szász Attila (Mezőhegyesi Ménes SE, Vénusz) 0 – 39,27, 3. Zárug Gyula (Kunos-Lovarda Kft., Centius) 0 – 41,71.

Bronz Kör, középdöntő (36 induló): 1. Hana Bajrovic (szlovén, Contessa) 50,54, 2. Marton András (Airvent LK, PM Corvinus) 51,53 , 3. Burucs Borbála (Viktor-i Sportegyesület, Viador) 55,81.

Ezüst kör, középdöntő (45): 1. Piroska Zoltán (Mezőhegyesi Ménesbirtok, Zsorzsett) 0 – 53,16, 2. Horváth Balázs (Airvent LK, Maxim Elena) 0 – 54,83, 3. Krucsó Szabolcs (Mezőhegyesi Ménes SE, Veni Vidi Vici) 0 – 55,01.


A Pannon Lovas Akadémián az első napon az elődöntőket rendezték, és a Bronz Körben szlovén, az Ezüst Körben pedig magyar győzelem született.  Ez utóbbi számban a Zselic-Farm válogatott lovasa, ifjabb Kövy András az ötödik helyet szerezte meg.

Az utánpótlás-korosztály tagjainak két versenyszámot is kiírtak, és itt a somogyi reménységek is jól teljesítettek. A 115 centis pályán a nyitó napon a győri Hardi Luca Liza szerezte meg az első helyet Zuhataggal. A Zselic-farm Kft. lovasa, Horváth Dóra Anna Niels Carmen nevű lovával az előkelő harmadik helyen végzett, klubtársa, Matyi Bianka pedig ötödik lett Qualuxa nyergében. A 125 centis pályán a mezőhegyei Jován Richárd nyert Chanellel, legjobb somogyiként a Lovas akadémia SC Kaposvár versenyzője, Halasi Olivia Agropoint Calander nevű lovával a hatodik helyet érdemelte ki.  A fiatal lovak versenyében Técsy Attila nyerte az elődöntőt Alfie nyergében.

A viadal programjában szombaton és vasárnap hat-hat versenyszám szerepel, a legjobbak között 21 ezer eurót osztanak szét.

Bronz Kör, elődöntő (45 induló): 1. Hana Bajrovic (szlovén, Contessa nevű lovával) 0 hibapont – 26,27 másodperc, 2. Marton András (magyar, Dollár) 0 – 27,74, 3. Kajtár Ákos (magyar, Ócskás) 0 – 28,19.

Ezüst Kör, elődöntő (22 induló): 1. Szász Attila (magyar, Love of Prinzi) 0 – 27,39, 2. Tóth László (magyar, Mira) 0 – 28,27, 3. Gyuricsek András (magyar, Akarat) 0 – 29,94.


Péntektől vasárnapig rendezik meg a 24. Mesterek Tornája nemzetközi díjugrató viadalt a kaposvári Pannon Lovas Akadémián.

A rangos viadalra négy nemzet 100 lovasa csaknem 200 lóval nevezett, és a háromnapos programban 18 versenyszám kapott helyet. A legjobbak között 21 ezer eurós osztanak szét.

Az előttünk álló hétvégén hivatalosan is beindul a 2012-es szezon: három napon át a díjugrató szakág krémje csatázik majd egymással a somogyi lovasbázison. A szervezőktől kapott tájékoztatás szerint idén is rekordmezőny várható, a magyar élvonal tagjain kívül jó nevű szlovák, szlovén és román lovasok is szerencsét próbálnak Kaposváron. Az indulók számának köszönhetően reggeltől estig egymást érik majd a versenyszámok. A felnőttek a megszokottak szerint küzdenek: a kis kör, a közép kör és a nagy kör indulóira pénteken az elődöntő, szombaton a középdöntő, vasárnap pedig a döntő vár. A finálé, amely egyben a Turi József emlékverseny, a tervek szerint vasárnap 15 órakor kezdődik majd. A junior kategória szereplői minden nap két-két számban bizonyíthatják tehetségüket és felkészültségüket. A belépés ezúttal is ingyenes.

EZ TÖRTÉNT TAVALY

Telt ház előtt, magyar győzelemmel ért véget a kaposvári Pannon Lovas Akadémián megrendezett Mesterek Tornája nemzetközi kétcsillagos díjugrató viadal. A Nagydíj döntőjében, a Turi József emlékversenyen a 26 fős mezőny egyetlen hibátlan indulójaként Kovács Kaarlo szerezte meg az első helyet Agropoint Cassius nyergében.

Arany kör, döntő, Kaposvár Város Nagydíjáért, Turi József emlékverseny (26 induló): 1. Kovács Kaarlo (magyar, Agropoint Cassius) 0 hibapont, 2. Tóth László (magyar, Masni) 4 - 55,44, 3. Szuhai Gyula (magyar, Brody) 4 - 57,91.

2012.04.13

Forrás:somogysportja.hu




Add hozzá ezt a lapot kedvenc közösségi oldaladhoz