De mi van a reflektorfény után? (95.)
Arcok. Arcok tegnapelőttről. Ma már szinte ismeretlenek, tegnap, tegnapelőtt meg mindennap velünk voltak. Sportolók, játékosok, versenyzők, edzők, akiket a sport emelt fel, akik a sportot felemelték, aztán egy idő után kikoptak sportéletünkből, csendben élik mindennapjaikat. Ilyen sportembereket kerestünk meg, és sorozatunkban igyekszünk bemutatni, hogyan élnek, mi lett velük.
Lóháton töltette a fél életét a Debrecenből induló díjugrató. Ákos Ajtony harminc évig versenyzett, s az első magyar bajnokságot 1967-ben, az utolsót, a kilencediket 1988-ban nyerte. Kivételes képességű versenyző volt, aki magyar lovakkal ért el sikereket a nemzetközi viadalokon. Edzőként több száz fiatallal szerettette meg ezt a csodálatos sportágat, tanítványai közül az öttusázó Martinek János, Mizsér Attila és Fábián László olimpiai bajnok lett. Hatvannyolc évesen, anyagi gondokkal terhelten nem nyugalmat, hanem edzői feladatot keres, nem alamizsnát kér, hanem munkát.
– Dúlt a második világháború, amikor született. Hogyan kaphatta az Ajtony keresztnevet, amely 1944-ben sem volt divatnév?
– Debrecenben születtem, százhetven dekásan. Kész csoda volt, hogy életben maradtam. Édesanyám sokat imádkozhatott értem, s amikor a katolikus pap elhunyt testvére után a honfoglalás korából ismert Ajtony nevet javasolta, hálából elfogadta. A bölcsőm egy ekhós szekér lett, mert apám tartalékos főhadnagy volt, s a családjával menekült az oroszok elől. Az első szekérben utaztam én az anyámmal, a másodikban testvéreim, a harmadikban pedig a ruhánk és az élelem volt. Tehát már korán megérezhettem a lószagot…
– Mikor, hogyan kötötte az életét a ló farkához?
– Apám Debrecen útbiztosa volt, és kijárt lovagolni a tüzérlaktanyába, ahol a legendás szövetségi kapitány, Várady Jenő apja is dolgozott. Nagyon fertőzött területen nőttem fel, mert a házunkhoz közel volt a méntelep, nyolcszáz lóval. Hatalmas csábítás volt ez. Pedig imádtam focizni is, a Debreceni Építők játékosa voltam. Az álomból aztán valóság lett, elkezdhettem lovagolni, és egyre jobb eredményeket értem el. Máchánszky Gyula, a legendás lovaglótanár felfigyelt rám, s tizenhat évesen már ifjúsági válogatott lettem. Hatvanban Halász Jutkával, Frank Elemérrel és Varró Józsival hetedikek lettünk csapatban a velencei ifjúsági Európa-bajnokságon.
– Válogatott-társának, a csinos Halász Juditnak nem próbált udvarolni?
– Eszembe sem juthatott! Én tizenhat éves vidéki kamasz voltam, Jutka tizennyolc éves hölgy. Ráadásul az apja belkereskedelmi miniszter volt, így anyukája is kijöhetett velünk Velencébe, és nagyon vigyázott a lányára. Egyébként Jutka remek lovas volt.
– Hogyan került a Budapesti Honvédhoz?
– Előbb Mezőhegyesen lovagoltam. Máchánszky lett az edző Mezőhegyesen, és hatvanegyben ő hívott, én meg örömmel igent mondtam.
– Ezen nem csodálkozom, hiszen lovas paradicsomba került, mert a mezőhegyesi ménes lóállománya akkor még nemzetközi szintű volt.
– Jó lóból valóban nem volt hiány, azonban az elosztásnál, hogy ki melyiket kapja, sokszor az egyéni érdekek döntöttek. Így is két év múlva Galibával már második lettem az országos felnőttbajnokságon. De aztán beleuntam az egyedüllétbe, hiányzott a családom, így hatvannégyben visszamenetem Debrecenbe. Focizni kezdtem a harmadosztályú csapatban.
– Termete alapján Messi is lehetett volna magából.
– Az nem, mert hátvéd voltam. S hogy milyen kemény, azt elárulja, hogy az ellenfelek Vadállatnak becéztek, már ha ez becenévnek mondható. Aztán a Honvéd megkegyelmezett nekik, mert hatvanhatban az ország egyik legjobb lovasszakosztályához hívtak.
– A népszerű Vadállat miért ült vissza a lóra?
– Mert imádtam lovagolni, ráadásul fiatal házasként a Honvéd lakást ígért, amit meg is kaptam a Dózsa György úton. Ami akkor, sőt most is nagy szó. Ráadásul a korszak egyik meghatározó szakembere, Kollár Kornél lett az edzőm, akinek a segítségével az ország egyik legjobb lovasa lettem.
– Tapasztalt edzőként hogyan látja, mi volt Kollár sikerének titka?
– Szigorú, következetes és igazságos ember volt. Megkövetelte, hogy reggel fél nyolckor ott várjuk tiszta csizmában a lovardában. A ló ugyanis megérzi a trehányságot. Ha valamiért haragudott rám, akkor Cimbikének szólított, s pödörgette a bajuszát. Nem tagadom, tartottunk tőle. Emlékszem, hetvenkettőben egy reggel a lányomat vittem óvodába, de késett a busz, ezért féltem, hogy elkések az edzésről. Végre jött a busz, felszálltunk, s adtam a sofőrnek egy százast, hogy a lányomat rakja majd le az óvodánál. Lihegve érkeztem az edzésre, s amikor megtudta Kollár, mi történt, azért szúrt le, hogyan bízhattam a lányomat egy idegenre. Azonnal hívatta az óvodát, ahová a lányom szerencsésen megérkezett.
– Sok rangos nemzetközi versenyt nyert, az olimpiákon miért nem szerepelt jobban?
– Fortuna sokszor segített, azonban az olimpiákon valahogy nem figyelt rám. Nagyon balszerencsés voltam. Hetvenkettőben, Münchenben Őzikével munkában felbuktam, és megsérült a hátam. Ráadásul hiába erősködtem, hogy a lovamnak gumizabla kell, ezt csak azután fogadták el, hogy az egyéniben hatot ütöttem. A csapatversenyben az új zablával már jobban ment. Nyolcvanban, az olimpiai bojkott miatt éremért utazhattunk Moszkvába. Ott pedig Peer Gynt lovam lesántult, el sem indulhattam. A csapatunk negyedik lett, Hevesy Barnabás pedig egyéniben hetedik.
– Edzőként több sikere volt az olimpiákon, hiszen öttusázó tanítványai közül Martinek János, Fábián László és Mizsér Attila aranyérmes lett.
– Érdekes, hogy hetvenhétben Balczó András, a reménybeli szövetségi kapitány keresett meg, hogy vállaljam el a Honvéd öttusázóinak a lovas felkészítést. Aztán Balczót megfúrták, nem lehetett kapitány, én viszont az öttusázók edzője lettem. Szerencsére, mert ugyan lovas tanítványaim közül többen nyertek bajnokságot, de nemzetközi sikert az öttusázókkal értem el.
– Martinek lovas tudásáról sokat elárul, hogy húsz éve, a római Európa-bajnokságon a váltó utolsó embereként lovagolt a pályára, s beszóltak neki, hogy hibátlan kell az aranyért. S megcsinálta!
– Jani ügyes gyerek volt, csibészesen bátor, amit a ló megérez. Ha a lovaglást választja, abban is eredményes lehetett volna. De jól tette, hogy öttusázó lett, mert a lovaglásban a ló képessége döntően meghatározó. Egy olimpiai ló pedig csillagászati összegbe kerül.
– Ahogyan Hirling József kiskunhalasi vezető szokta mondani: Trabanttal nem lehet megverni a Mercedest.
– Isten nyugosztalja, igaza volt. De a hatvanas, hetvenes években mi még a magyar lovakkal felvettük a versenyt a nemzetközi mezőnnyel. Büszke vagyok arra, hogy például Aachenből több mint egy tucat szalagot hoztam el. Most, aki teheti, külföldi tenyésztésű lovat vásárol, mégis lovasaink legtöbbször csak nézői a világversenyeknek.
– Merre, hová jutott lóháton? Nyugdíjasként hogyan él?
– Olyan kevés a nyugdíjam, hogy abból nem lehet megélni. Egy lovat szerető politikus segítségét kértem, amire négyezer forinttal megemelték az ötvenegyezer forintos nyugdíjam. Kínomban azt mondtam, valószínűleg egy nullával elírták az összeget. Elismerem, én is hibás vagyok, mert amikor szövetségeknek, kluboknak dolgoztam, nem figyeltem oda, hogy a járulékokat fizetik-e utánam. Anyagi zsákutcába kerültem, ezért el kellett adnom a lakásomat. A zuglói Arany Alkony idősotthonban lakom, ahol mindenki nagyon segítőkész.
– Ki tud törni ebből a zsákutcából?
– Nem segélyt, hanem munkát kérek. Edzőként még tudnék dolgozni, fiatalokkal foglakozni. Tudom, Pesten kevés a lehetőség, de a főváros környékén is szívesen vállalnék edzői munkát. Nem gondoltam volna, amikor edzőként a világversenyeken hallgathattam a magyar himnuszt, hogy nyugdíjasként megélhetési gondjaim lesznek.
Pályakép
Ákos Ajtony
Született: 1944. július 21., Debrecen
Klubjai: 1958–1960: Debreceni MEDOSZ, 1961–1964: Mezőhegyes, 1966–1984: Bp. Honvéd, 1984–1988: Mezőhegyes. Díjugratásban kilencszeres magyar bajnok, 1967–1988 válogatott. 1987: csapatban Eb 7. 1976-tól 1980-ig, majd 1993-tól a magyar öttusa-válogatott edzője, 1984–1988: Mezőhegyesen edző. 2007–2008: Az Alba Volán öttusázóinak lovas edzője.
Forrás:Magyar Hírlap
Salánki Miklós
