Pozsonyban áll rajthoz Overdose Nyomtatás
2010. május 25. kedd, 19:01

Bár még nem tudni, Overdose mikor jelzi minden kétséget kizáróan, hogy készen áll idei első futására, mégis több versenyre is benevezték, hiszen egy kései, úgynevezett utónevezés több tízszeresébe kerülhet a normál díjnak. A PannoniaOverdose.hu ezekről a lehetőségekről beszélgetett Mikóczy Zoltánnal.

„Ezek közül három is június hatodikára esik. Az egyik a hoppegarteni 1200 méteres Group III-as Benazet Rennen. Ugyanaznap futják a Francia Derbyt Chantilly-ban, és Christophe Soumillonnal egyeztetve beneveztük az egyik betétfutamra, a Group II-es, 1000 méteres Prix du Gros Chene-be" – nyilatkozta Mikóczy.

„Úgy gondoljuk, hogy első versenynek egy Group II-es vagy III-as verseny túlságosan erős, így kockázatos volna. Ezért nevezve van a szintén június 6-i, pozsonyi 1200 méteres Földművelésügyi Miniszter Díjára (Cena Ministerstva Podohospodárstva Slovenskej Republiky), ami a Turf Gála egyik futama. Ez már igazán ismerős neki, ezt a versenyt ugyanis 2008-ban, hároméves korában megnyerte."

„Ha tehát a felkészültségét úgy ítéljük meg, hogy június 6-án versenyezhet, nagy valószínűséggel a pozsonyi részvétel mellett fogunk dönteni. Egyrészt a közelség végett, másrészt vélhetően az itteni lovak kevésbé erős konkurenciát jelentenének számára, mint a német vagy francia versenyben indulók. Ahogyan már korábban is mondtam, most önbizalom-növelő futásra van szüksége."



Add hozzá ezt a lapot kedvenc közösségi oldaladhoz