A második világháborúban, fiatal huszártisztként teljesített szolgálatot az orosz fronton, s egyszer járör szolgálatot teljesített néhány katonával, amikor egyszercsak szembetalálkoztak egy szakasz kozák lovassal. Mint a járör parancsnoka gyorsan felmérte, hogy nincs más esélyük csak a visszavonulás, ezért kiadta a parancsot a szétszóródásra, és sebes vágtában mindenki menekülni kezdett az ellenkezö irányba. A kozákok azonban kiszúrták, hogy ö a parancsnok, és vették üldözöbe, miközben  szorgalmasan löttek rá mintegy unalomüzés képpen.

Tartott egy ideig a hajsza, amikor egyszercsak egy mélymedrü patak keresztezte az útját. A kozákok már olyan közel voltak , hogy nem volt idö gondolkodni, odatette hát a csizmáját és elugratta a lovát az 5-6 méter széles medernek. A ló mintha tudta volna,  az életükért küzdenek, újított egyet félúton úgy, hogy érkezésnél az egyik hátulja lecsúszott, de végül is kikecmeregtek a partra. Eközben viszont megérkezett a kozák szakasz is, egy vonalba felsorakoztak a másik parton, puskáikat lövésre készen tarva várták a tüzparancsot.

Az öregnek semmi esélye nem lett volna a menekülésre, hiszen mindössze talán húsz méter választotta el öket egymástól, ezért szembefordította a lovát, és várta a halált. Azonban a kozák parancsnok elöször "Tüzet szüntess"- t vezényelt, majd elismeröen biccentett, jelezvén, hogy elismeri a másik oldalon álló ellenséges tiszt bátorságát, a lovasteljesítményével egyetemben. Rövid ideig farkasszemet néztek, majd a kozák tiszt tisztelgésre vezényelte szakaszát, s miután az ellenség visszatisztelgett megfordultak, és ki-ki ment a saját táborába.

       Eddig a történet, ami egy olyan erkölcsröl szól ami nincs sehol leírva. Leginkább azoknak ajánlanám, akik azt tartják, hogy "ha nem én taposok el valakit, akkor ö tapos el engem" ! Más kérdés, hogy ök nem töltik az idejüket ilyen "hülyeségek" olvasásával.

Panyi György

Válogatott díjugrató