Classic Lady

Főoldal

Hasznos, tanulságos lovas történetek egy Válogatott Lovastól

2011. április 03. vasárnap, 06:29

Lovat rakodtunk délelőtt, nem akart felmenni a futóra, s erről eszembe jutott a Classic Lady. Manapság úgy hívják a hozzá hasonló lovakat, hogy falábú. Nagy képesség volt benne, ami sajnos benne is maradt, azonban néhány emlék mégis megőrződött vele kapcsolatban.

Mindjárt az első találkozásunk alkalmával felhívták rá a figyelmünket, hogy nem lehet a fejéhez nyúlni, nem lehet felrakni a lószállítóra, illetve ágaskodik, és az emberrel együtt el szokott szaladni. A rakodásnál már csak ő volt hátra, és az istálló főnöke elment erős embereket toborozni, hogy felrakhassuk.

Állítása szerint két embernek kellett vezetni, mert eggyel elszaladt. Vártunk jó darabig, de csak nem jött senki. Hát, gondoltam magamban, lesz ami lesz én megpróbálom, nem fogok itt várakozni órák hosszat. Mindössze egy fiatal srác maradt ott velem, őt kértem meg, hogy segítsen. Már amikor húztam le a takarót a fején keresztül, láttam, hogy a srác lélegzetvisszafojtva figyel. Kérdeztem tőle, mi van, mi a baj ? Kikerekedett szemmel válaszolta. - De hát ennek a lónak nem lehet a fejéhez nyúlni ! - Miért ? - Mert nem engedi ! Az futott át az agyamon, hogy akkor valószínűleg a ló többi "hátránya" is hasonló jellegű lehet. Na, nézzük igazam van-e ! Rátekertem a futószárat az orrára, és kivezettem.

Mondtam a srácnak, hogy egyenlőre csak én próbálkozok egyedül, és ha nem megy majd ő is besegít egy futószárral. Ráfordultam vele az utánfutóra, még a feljáró előtt nagyon meredeken felágaskodott, majd el akart fordulni, s éreztem, ha engedek neki, akkor elszalad velem.

Szembefordultam vele, így nem tudott kifordulni, és még mielőtt megismételhette volna, néhány nagyon határozott kemény rántással adtam a tudtára, a nemtetszésemet. Tolatott egy darabig, aztán megállt, éreztem, hogy meglepődött. Akkor rácsettintettem s elindultunk egyenesen a futóra. Ezúttal nem állt meg, jött utánam mint a birka. Körülbelül tíz perc múlva megérkeztek a válogatott markos legények, s a főnök szólt, hogy nyissuk ki a futó hátulját, mert rögtön hozzák a fiúk a lovat.

Ekkorra azonban már jöttek kifelé az istállóból, mert nem találták a kancát, s jellemzően eszükbe sem jutott, hogy akár már fel is rakhattuk a lószállítóra. Később sem volt vele ilyen problémánk, a hasonló helyzeteket általában a türelem és a hozzáértés hiánya, valamint az ezeket pótolandó erőszakosság hívja életre.

Halomban, a kezdeti időszakban Toma lovagolta, s bár nem csak a lába, hanem a pofája is fából volt, jól elboldogult vele, egyre jobban alakult, s látványosan nagyokat ugrott, ha jöttek lovat nézni. Egyik ilyen alkalommal "kiművelt " emberfő jött megtekinteni, milyen a felhozatal nálunk. Hoztuk vittük , ugrattuk a lovakat az állvány tetejéig, amit csak a kedves vevő parancsolt, de bármit is tettünk, ő a végén mindig hozzáfűzte: - Láttam már ilyet Holsteinben !

Először viccesnek tűnt a dolog, de a hatodik ló után már nem nagyon akaródzott nevetni rajta. Classic Ladyt a végére hagytuk mert láthatatlan hibáit még az is tetézte, hogy annak idején amikor a szépséget osztogatták ő kétszer is sorba állt, de mire rá került a sor mindig elfogyott.

Így aztán kénytelen volt megszületni a rövid hegedűtok nyakával, olyan magas marral mint egy dromedár, és olyan hosszú háttal mint a hatos villamos. Szóval az a lényeg, hogy nem a szépségéért szerettük, s a "bemutatók" alkalmával, először mindig nyereg alatt mutattuk meg, azt remélve, hogy talán az ugrásába beleszeretnek.

Toma elkezdett ugrani vele, a meredeket felraktuk vagy 1.60-ig , Classic Lady szállt, repült az ugrás felett, de a kiművelt lóvevőnk csak annyit mondott : - Láttam már ilyet Holsteinben ! - Oké ! Oxer mehet Toma ? - Mehet ! 1.30-1.40-es oxer, két méterre széthúzva : - Láttam már ilyet Holsteinben ! Széthúztam annyira, hogy már nem értem el a kezemmel a másik rudat, Toma beugratta vágtába a lovat, s ekkor megszólalt ismét Holsteini barátunk. - Na, jól van , elhiszem, hogy nagyot tud ugrani a ló, de nehogy valami baj legyen , inkább hagyjuk abba, már úgyis láttam, amit látni akartam !

Gondoltam magamban, hát azt láttad amit látni akartál, de azt még nem amit mi meg akartunk mutatni ! Amint Toma nyugodtan pókerarccal vágtázott a bazi nagy oxer felé, "tudósunk" idegesen toporgott az ugrás mellett.

Amikor megugrotta látszólag megkönnyebbült, én pedig - mivel láttam, hogy még sok van a lóban, Tomának meg bármekkorát oda lehetett volna tenni - elkezdtem széjjelebb húzni az ugrást. - Ezt nem mondod komolyan, nem félsz, hogy valami baj történik ? - hallottam a hátam mögül. - Nem !- válaszoltam röviden, Toma pedig jött, és ugrott. - Van még benne egy ugrásra való Toma ? - kérdeztem . - Simán ! - volt a válasz. Három méteres rudakat használtunk, és amikor már szélesnek ítéltük az ugrást, keresztbe tettünk egy rudat az oxeren.

Az utolsó állításkor azonban a három méteres rúd már nem érte át keresztben az oxert. Holsteini cimboránk halálsápadtan követte nyomon az eseményeket, de egy mukkot sem szólt többet. Kicsit izgultam én is, nehogy megremegjen a Toma keze. Fölöslegesen aggódtam, mert Toma úgy jött rezzenéstelen arccal, mintha csak Clint Eastwood ülne a lovon, megugrotta az ugrást, Classic Lady pedig még vagy egy méterrel túlugrotta a hátsó rudat. Amikor kuncsaftunk eltávozott Tomával összenéztünk, és elkezdtünk nevetni. - Te ! Ha ez legközelebb Holsteinben jár, majd mindig azt fogja mondani nekik, hogy ilyet is látott már Halomban....hahahaha...!

Ja, és majd elfeledtem megemlíteni, hogy történt mindez este kilenc órakor, egy 10 méter széles birkahodályban, amit mi fedelesnek használtunk, és a világítás nem volt jobb három erős petróleumlámpa fényénél...hihihihihi...

Panyi György díjugrató

Add hozzá ezt a lapot kedvenc közösségi oldaladhoz