A lóbetörésről - ahogyan, és amiért én így csinálom ( 2 ) Az "ostorkivágás"

Főoldal

Hasznos, tanulságos lovas történetek egy Válogatott Lovastól

2011. március 21. hétfő, 18:10

Ott hagytam abba, hogy a csikó már önállóan oda merjönni hozzám, és elveszi kezemből a szénát, anélkül, hogy felkínáltam volna neki. Megint csak úgy teszek, mintha dolgom lenne a boxban. Általában ha már egyszer oda jött, ott is marad. Érdeklődik, vajon mi lehet az a nagyon fontos dolog, amit én minden nap olyan elmélyülten csinálok.

Egyébként ez a bizonyos tevékenység lehet bármi, akár a nyerget is lehet tisztogatni, vagy boxot javítgatni, vagy akár óvatosan lesöprögetni a pókhálókat a falról. Először csak álldogál mellettem, mintha véletlenül éppen ott lett volna neki is dolga. Kicsit később elkezd szaglászni az irányomba, de nem jön közelebb, csak a nyakát nyújtogatja. Egészen addig, amíg már elég közelről szaglászik, és hozzám ér az orrán található érzékeny szőrökkel. Megijed, visszahúzódik, én teszek- veszek mintha mi sem történt volna. Megint nyújtja a nyakát, ismét megijed de most már nem húzódik vissza teljesen, és rögtön közelebb jön, folytatja a felderítést. Miután látja, hogy hiábavaló volt az ijedezése, hiszen nem is törődöm vele, elkezd érdeklődni a tevékenységem iránt.

Általában háttal állok neki, ne lássa mi van a kezemben, s előbb- utóbb oldalt kerül, hogy fényt deríthessen a titokra. Legközelebbi alkalommal már viszek magammal egy kefét is. Ismét ott folytatjuk, ahol abba hagytuk, "véletlenül" hozzá érek, megijed, visszajön. Ismét megijed de már nem megy el, és lassan végighúzom rajta a kefét, ettől megijed... stb, stb stb. Amikor már engedi, hogy hozzá érjek könnyebb dolgom van, gyorsabban haladunk, bár ez egyénenként változik. Lényeg az, hogy türelmesen hagyni kell őt dolgozni a saját tempójában. Ha már természetesnek veszi , hogy hozzá nyúlok, az mindenképpen fordulópontot jelent, kezdődhet a lóbetörés. Korábbi tapasztalataim azt mutattak, ha túlságosan óvatoskodunk, az nem tesz jót a lónak a felülés időszakában. Ha nincs hozzászokva a mozgáshoz, a hangoskodáshoz, az érintéshez és egyáltalán ahhoz, hogy történnek körülötte a dolgok, akkor meglepetésként fogja érni, amikor egyszercsak a hátán van a lovas. Esetenként erős stresszként éli meg, menekülni kezd, próbál szabadulni a váratlan helyzetből. Aki élt már át ilyen szituációt, az nem nagyon kívánja még egyszer átélni, és vagy többé nem próbálkozik, vagy elkezd gondolkodni, hogyan lehetne kiküszöbölni vagy legalábbis a minimálisra csökkenteni az előfordulás lehetőségét.

Én a címben szereplő ostorkivágást adoptáltam. Mi is ez tulajdonképpen ? A magyar csikósok évszázados módszere arra, hogy a csikóshátast hozzászoktassák a karikás ostor használatához. Nyilván nekem módosítanom kellett, maga az elv a lényeg, és meg vagyok győződve róla, hogy a világ másik végén, egy másik lovasember ugyanezeket az elveket használja, legfeljebb az eszközök lesznek mások. Tegyük fel, már jól állja a csikó, hogy lekeféljem, illetve természetes neki a fején lévő kötőfék, és engedi magát vezetni is. Bemegyek a boxba, nyugodtan állok, miközben oda csapok egyet a lábszárvédőmre.

A hangtól megijed. Legjobb, ha ilyenkor már tartjuk a kötőféket , nem engedjük messzire elugrani, nehogy esetleg ijedtében oda rúgjon. A kötőfékszárat ugyanúgy kell kezelni, mint magát a szárat, amikor elugrik megtartom, de a következő pillanatban már engedek rajta, hogy megnyugodhasson.

És folytatom addig, amíg hozzá nem szokik a hanghoz. Következő lépésben végigsimítom a nyakát a pálcával ( olyan pálcát kell használni, aminek nagy csapója van, nem üt nagyot, de hangosan szól ), majd elkezdem ütögetni. Ha megijed, ismét a korábbi forgatókönyv szerint járok el, megvárom, míg megnyugszik, és folytatom tovább, kiterjesztve az ütögetést az egész testére, lábaira, lába közére. A mellső lábaknál sok ló úgy reagál, hogy lerogyik, le akar feküdni, de nem hagyom abba, óvatosan folytatom. A leírás maga semmit sem ér a lovas érzékenysége, empátiája nélkül. Azt, hogy mikor és mennyit engedhet meg magának az ember, ezt éreznie kell.

Előfordult olyan, hogy megmutattam valakinek, mit hogyan kell csinálni, de nála nem működött, mert nem érezte a határt, és félelmet ébresztett a lóban. A hátsó lábaknál nyilván mindenki tudja mire számíthat, előfordul, hogy rúgni kezd, de itt sem hagyom abba, óvatosan folytatom egészen addig, amíg nem állja. Ez is lovanként változhat, némelyik nagyon érzékeny, egy másik lehet éppen az ellenkezője. Tegyük fel, most már hozzá tudok érni a csikóhoz bárhol, akár erősebben is, és természetesnek veszi, nem reagál negatívan a közeledésemre. Időközben belerakjuk a zablát a szájába, ha a fülét engedi megfogni, kantárral együtt, ha az még nem megy, akkor összeszereljük a fején.

Egyenes zablát használunk, azt könnyebb kezelni az első néhány alkalommal, nem csuklik el a kezedben miközben próbálkozol a ló szájába tenni. Illetve azt is számításba kell venni, hogy a csikó nem engedi meg, hogy a nyaka alatt átnyúljál. A zabla közepén van egy kis lelógó fémdarabka ami a nyelv mozgásának hatására mozog a szájában, és ez képes rettenetesen lekötni a figyelmét, teljesen elfeledkezik róla, hogy kantár van a fején. Ebben az időszakban már a futószáras hevedert is feltesszük rá, de egészen lazára hagyjuk, éppen csak ne csússzon hátra. Kicsivel később két kikötőszár is kerül rá egészen hosszúra engedve, némelyik ló ugyanis már ebben az időszakban megpróbálkozhat a zabla megfogásával.

Ez természetesen nem egyenértékű azzal, amikor én fogom kezelni a szárat. Sőt előfordulhat, hogy kitalálja a saját játékát a zablával, ami később kissé kellemetlen lehet, de nem ez a jellemző. Következő lépésben egy ír specialitásra kerül sor, az a neve "driving". Tulajdonképpen arról van szó, hogy két futószár között hajtják a csikót. Először úgy, hogy vezeti valaki, később önállóan megy elől, tanulgatja a fordulást, ismerkedik a megállással, elindulással, illetve azzal, hogy mostantól nem előtte találhatja meg a biztos pontot, hanem ott van valahol mögötte.

Folytatom....

Panyi György dijugrató

Add hozzá ezt a lapot kedvenc közösségi oldaladhoz