A lóbetörésről - ahogyan, és amiért én így csinálom ( 1 )

Főoldal

Hasznos, tanulságos lovas történetek egy Válogatott Lovastól

2011. március 11. péntek, 19:03

Az első élményem a lóbetöréssel kapcsolatban az volt, amikor Szilason engem ért a megtiszteltetés, hogy a Hasszán csikó hátán elsőként "foglalhattam" helyet. Tudta mindenki, hogy bolond lesz, ezért adtak mellém egy őrangyalt is, ketten mégiscsak jobban boldogulunk.

Segítőtársamat úgy hívták, hogy Nyakszíj . Miután lefutószáraztuk a csikót, ketten segítettek tartani, hogy el ne ugorjon ( nehogy véletlenül ne tudjak felülni ), egy másik ember felemelt a lóra, én pedig óvatosan helyet foglaltam a nyeregben, és belekapaszkodtam segítőtársamba .

Miután elengedték a lovat, rögtön erőteljesen bakolni kezdett. Én kétségbeesetten tartottam Nyakszíjat, ő meg erősen fogta a ló nyakát. Kb. a harmadik bakolás tájékán, Nyakszíj maradandó egészség károsodást szenvedett, magyarul elszakadt. Együtt repültünk hátrafelé hűséges társammal, s a levegőben félúton, a csikó mellberúgott, amitől arrébb landoltunk vagy két méterrel.

Kettőnk közül Nyakszíj járt rosszabbul, mert a továbbiakban rokkant nyugdíjasként tengette az eletet, nekem viszont csak egy szívideg mondta fel a szolgálatot, de nem kellett aggódnom, mindig maradt még három. Később négyszemközt kérdőre vontam Nyakszíjat, miért adta fel a harcot olyan hamar, de ő visszatámadott. - Ti valóban azt hiszitek, hogy én képes vagyok megakadályozni a leesést ?

Talán el kellene gondolkodni azon, mit csináltok rosszul, vajon mi miért történik, és ha megértenétek, hogyan gondolkodik erről a csikó, talán nem lenne szükség arra, hogy egy nyakszíjra bízzad az életedet ! Ezek voltak a bölcs öreg Nyakszíj utolsó szavai, mert a hátra lévő életében nem szólalt meg soha többé.

Én is éreztem, nem jól van ez így, de akkori tudásom még sokáig nem tette lehetővé, hogy változtassak az akkori gyakorlaton.

A későbbiek folyamán még sokszor estem- keltem hasonlóképpen, és minden ilyen alkalom új tapasztalatot hozott magával, de még hosszú ideig nem tudtam ezt megfogalmazni. Egészen addig, amíg el nem kezdtem foglalkozni telivér csikók betörésével Írországban. Három éve foglalkozom ezzel, és rövidesen világossá vált, hogy a csikó és a lovas érdeke abszolút megegyezik, mindenki a maga biztonságát keresi. Azt gondolom, botorság azt feltételezni, hogy egy ember képes BETÖRNI egy lovat.

Mostanra világossá lett, hogy az egész betörési rituálé tulajdonképpen egy vizsga, amikor a ló vizsgáztatja a lovast, képes-e arra, hogy emberséget tanítson neki. Minden újabb ló újabb vizsgát jelent, s ha sikerült is diplomát szerezned, az egyúttal érvényét is veszíti megszerzésének pillanatában, hiszen minden csikó más egyéniség, ha rutinból próbálsz megélni, akár az életedet is kockára teheted. Ezért sablonokról nem beszelhetünk, csak irányt mutathatunk, az utat a lovasnak kell megtálalnia.

Az Irány, az én tapasztalatom szerint : Először is a bölcs öreg Nyakszíj annak idején világossá tette, ha már egyszer felültem a csikóra, csak magamra számíthatok.

Másodszor, ha én dugom a fejemet a hurokba, nekem kell döntenem minden dologról a lóbetörés folyamán. Amíg az ember nem képes ezt maga eldönteni, nem szabadna belefognia, még a legjobb leírás sem pótolhatja a saját tapasztalatodat.

Harmadszor, egy csikó által nyújtott tapasztalat nem általánosan jó vagy rossz. Egy rossz tapasztalat nem jelenti azt , hogy minden csikónál ugyanezt fogjuk tapasztalni. De fordítva is megállja a helyét, a jó esetében sem lehetsz biztos abban, hogy a következő csikónál hasonlóképpen kell eljárnod. Ezért szükségem van bizonyos megérzésekre. A csikó kora óta az ember mellett nevelkedő lóval sokkal könnyebb dolga van a lovasnak, egy olyan telivérrel szemben, aki három éves koráig a legelőn tartózkodott, s ritkán került kapcsolatba az emberrel.

A régi öregek azt tanították, a jó lótól nem sok mindent tanulsz, illetve amit tanulsz, az nem biztos, hogy segít rajtad, ha baj van. Vannak, akik azt sugallják, ha követed az általuk leírt utasítást, akkor minden rendben lesz. Nos én erre azért nem innék mérget, ez nekem mindössze kevés tapasztalatról tanúskodik. Valaki ezt írta nem olyan régen a Facebookon : " Az a baj a világgal, hogy a hülyék teljesen biztosak a dolgukban, az okosok pedig tele vannak kétségekkel." Félreértés ne essék, nem tartom magamat okosnak, amikor így történt, mindig baj lett a vége.

De azért hülyének sem szeretnék látszani. Mindenki a bizalomról beszél, és valóban, sok lovas hamar megtapasztalja milyen egy jó szándékú ló bizalma.

Ez a tapasztalat azonban csak akkor lehet teljes, ha már megtapasztaltad az ellenkezőjét is. Egy ijedt, védekező ló bizalma sokkal lassabban alakul ki, rengeteg türelem és igazságosan következetes hozzáállás eredménye. Ez kezdődik azzal, ahogyan megközelítem, amiképpen belépek hozzá a boxba, ami az új " birtokát" jelenti. Ha kinyitom az ajtót, várok egy kicsit, engedem, hogy szemügyre vegyen.

Tárgyalni jöttem, s időt hagyok neki arra, hogy meggyőződjön róla, fegyvertelen vagyok, békések a szándékaim.

Hagyom, hogy ő "szólaljon" meg először, még ha csak annyit mond is: - Nem érdekelsz ! Persze ez nem így van, nagyon is érdekli őt, hogy te ki vagy, de az óvatosság nem engedi közelebb. Minden ilyen alkalommal viszek egy kicsi ajándékot.

Egy marék széna megteszi, amit nem akarok rögtön a szájába erőszakolni, hanem csak leteszem és rövid tartózkodás után,- mintha csak épp ott lett volna dolgom, de különösebben nem érdekelne az ő kiléte - elhagyom a boxot. Ezt a színjátékot megismétlem többször naponta. Általában minél többször megyek be, annál érdeklődőbb lesz a csikó. A végeredmény az lesz, hogy ő maga veszi ki a kezedből a szénát, nem várja meg, hogy letedd.

Folytatom...

Panyi György dijugrató

Add hozzá ezt a lapot kedvenc közösségi oldaladhoz