Dante, egy Ló története

Főoldal

Hasznos, tanulságos lovas történetek egy Válogatott Lovastól

2011. február 25. péntek, 18:06

Dante

Tavaly betörtünk egy lovat, s amint tudtam vele egyedül közlekedni, a tulaj elvitte magasabb iskolákba. Nagyon látványosan ugrott szabadon, sokat vártak tőle. Eltelt egy év, s pár hete amint visszajöttem, Tom azzal fogadott, hogy biztosan emlékszem erre a lóra. Mostanra több magasabb iskolát is megjárt, és az utolsó istálló tulajdonosa - az egyik nagy mágus itt Írországban - visszaküldte a lovat a tulajdonosának azzal a megjegyzéssel, hogy bar szabadon csodálatosan ugrik , mihelyst ráül valaki a hátara elfelejti az összes tudományát, beejti a hátát és nem kíméli a rudat sem. Egyébként pedig egy rohadt féreg, patkány, disznó, döntse el mindenki melyik a szimpatikusabb. Nem érdemes vele foglalkozni, mert ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja, akkor csak ágaskodik és képtelenség vele kimenni a lovardából. Ezek után keresett meg a tulaj, hogy érdekel-e a ló, nagyon olcsón , nem kell kifizetni csak ha eladom stb. stb. stb.. Azt válaszoltam neki, így nem kell, de kipróbálom, és ha úgy gondolom, tudok valamit kezdeni vele, ő eldöntheti, hogy felesbe menjen és amikor eladjuk felezünk, vagy fizet minden alkalommal amikor lovagolom.

Az első találkozásra meg aznap sor került, amikor odaértem, már felszerelve várt a boxban, annak is a legtávolabbi sarkában. Lerítt róla, hogy fél az embertől, bár ahogy visszaemlékeztem, régebben is félős volt. Sokszor volt már részem hasonló találkozásban, és ilyenkor az ember akaratlanul is tervet kreál. Bennem az fogant meg az első benyomás után, hogy a bizalmat kellene helyreállítani, illetve leszedtem róla minden kegyszert, csak a nyereg es a kantár maradt. A martingál nagy eséllyel segíti elő az ágaskodást, különösen, ha rövid, de fiatal lóra egyébkent is teljesen szükségtelennek tartom. Az orrszíjakat pedig lazára engedtem, mert ha mindjárt azzal kezdem, hogy korlátozom bármiben is, az nem szolgálja a bizalom helyreállítását. Nagyon sok teliver csikónál ez az első lépés, mivel némelyik két vagy akár három éves koráig embert se nagyon lát. Azért nagyon lényeges a ló bizalmát megszerezni, hogy elkerüljük azt a helyzetet, amikor a felülés után pánikba esik a ló. Van egy működő módszer erre, aminek a gyökere a magyar csikósok tudományában rejlik, éspedig ezt Magyarországon úgy hívják, hogy ostorkivágás. Gyakorlatilag a csikós addig durrogtat a ló mellett vagy éppen a lovon az ostorral, amíg az hozzá nem szokik, és nyugodtan nem állja az ostor használatát.

Ez sokáig eltarthat, türelem kell hozza. Nos, korábbi tapasztalataim alapján, adoptáltam az "ostorkivágást" , ami nem az en találmányom, csak eltanultam a sokszor lenézett csikósoktól, es nyugodtan kijelenthetem, nagy becsülete van itt, ahol jelenleg dolgozom. Némi változtatást igényelt a dolog, de az elv ugyanaz. Köszönöm minden csikós barátomnak! Elkezdtem futószárazni a lovat teljesen normálisan, de már attól is félt, hogyha megemeltem az ostort. Kevés ügetést követően rövidebbre fogtam a futószárat annyira, hogy elérjem az ostorral, majd időközönként neki lendítettem az ostort a farának. Ilyenkor mindig pánikszerűen rohanni kezdett, én meg behúztam a fejét, engedtem neki, megint behúztam, aztán ismét engedtem, egészen addig, amíg nem nyugodott meg. Amikor megnyugodott kezdtem előröl, de egyre nagyobb lendülettel használtam az ostort, és most már durrantottam is vele, ami újabb stressz forrás volt es megint kezdődött minden előröl.

Ezt játszottuk addig, amíg nyugodtan nem állta azt, hogy hozzáértem, illetve bármilyen más mozdulatomra nyugodtan reagált. Megtettük az első lépést. A következő lépés a telivér csikóknál az, hogy pálcával elkezdem ütögetni a lovat úgy, hogy egész röviden tartom a fejét nehogy előre ugorjon es megrúgjon. A nyakán kezdem nem túl erősen, de igyekszem úgy odacsapni, hogy nagyot szóljon. Ismét jön a pánik, amikor menekülne, erősen megtartom, de a félelmi reakció után rögtön elengedem a fejét annyira, hogy a ló úgy erezhesse, teljesen szabad, nagyon vigyázva arra, ha netán megint menekülne, azonnal hatékonyan tudjak reagálni. Amint elől állja, megyek hátrafelé a hasa alatt, a farán és a nyeregre. A nyeregre minden alkalommal jó nagyokat ütök, hiszen az nem faj neki csak a hangra reagál. Amikor az első lába között csinálom ugyanezt, némelyik ló majdnem lefekszik, a hátsó lábak között pedig rúg, erre fel vagyok készülve. Egy idő után minden ló belenyugszik és nyugodtan állja bármit is csinálsz. Ezt követően átnyúlok a pálcával a másik oldalra, és a nyereg mögött ütögetve próbálom előre hajtani, majd befele hajlítva a ló fejét elkezdek felugrálni rá.

Némelyik ló már akkor elmenekül, amikor még csak előtte állok és egy picit berogyasztom a térdem, de a végeredmény az, hogy nyugodtan állja, amikor felugrok a hátára. Na, ekkor már szereztél nála jó pontokat, de még nem vagytok kebelbarátok, ahhoz hosszabb időre van szükség és következetes hozzáállásra. Nos, hát ezt a procedúrát csináltam végig újdonsült lovamon, s mindezt a fedeles lovardában. A felülés után a bejáratnál kicsit feldobta magát, de erősen rázártam és lefordítottam, úgyhogy nem történt semmi, majd békésen ügetgettem irányváltoztatások közepette. Miután nem akarta magát hanyatt vágni, és nem csinált semmi "gyanúsat", úgy döntöttem megpróbálom elhagyni a helyszint, és úgymond, lássuk a medvét, egyszer úgyis szembesülni kell a problémával, ha nem most majd később, illetve a tulajdonos választ várt arra a kérdésre, hogy milyen reményei lehetnek egyáltalán a jövőre nézve. Nos, elindultunk ki a fedelesből, az első 100 méteren semmi probléma nem volt, bár úgy nézett mindenre, mint tyúk a piros kukoricára, sompolygott, kúszott, mászott, kígyózott, nem akaródzott neki előre menni. Nem fogtam meg a fejet, hagytam nézelődni, de egyszercsak megpillantotta a naaaagy csúúúúnya fehér fóliába csomagolt szénarakást, ami annyira ijesztőnek tűnt számára, hogy megpördült és megpróbált elmenekülni a helyszínről. Visszafordítottam és próbáltam rábírni szép szóval a tovább haladásra, de erre azt gondolhatta nincs jogosítványom, és türelmét vesztve szólt, mutassam már meg a bizonyítványomat, mert ő ugyan el nem hiszi mindenféle messziről jött embernek, hogy van erre képesítése. Kérésének egy jól sikerült ágaskodással adott nyomatékot, amire eddig valóban nem találtak ellenszert, így aztán azt hihette, így kerek a világ.

Hál' Istennek pont volt nálam egy táskára való igazolvány, aztán úgy ágaskodás közben megmutattam neki az összeset, mondtam; - Válaszd ki belőle azt, ami neked tetszik! Rögtön látta, hogy világot járt ember vagyok, és jámboran folytattuk utunkat az ismeretlen felé. A későbbiekben számára kitárult a világ, belementünk a patakba, mindenféle terepugrásokat ugrottunk, ami nagyon ijesztőnek bizonyult azt közelről szemügyre vettük, mélybeugrás, bank-re fel es le, a végén olyan érzésem támadt, hogy ez egy nagyon aranyos ló, ami mit sem változott immár három hete. Ezek után, mint aki jól végezte dolgát, a " hitetlenek" sorfala közt haza bandukoltunk, pont úgy, mint bármelyik másik normális lovacska. A tulaj pár napig még nem hitt a szemének, de a következő héten már határozottan bizakodónak tűnt. A legnagyobb problémát megoldottuk, de hátra volt meg az ugrás, mivel azt állították, hogy lovassal a hátán elfelejt ugrani, beejti a hátát etc. etc. Valahogy olyan érzésem volt, hogy ez az egész összefügg, hiszen ha az én hátamon ülne valaki, akiben nem bízok meg, hát nagyon valószínű, hogy rajta tartanám a szememet. Na mármost ha rajta tartom a szememet akkor nem tudok koncentrálni az ugrásra, így hát úgy gondoltam egyszerűen csak türelmesnek kell lennem és a többi majd magától megoldódik. Gondolom, te, aki ezt olvasod, már tudod, ha ez nem így történt volna, ez az írás meg sem született volna.

Megerősítelek a gondolatodban, hiszen pontosan így zajlott a dolog, és a tizedik napon már úgy ugrott, mint a macska. Voltak kétségeim azt illetően, hogy a kombinációban tud-e majd tolódni, de ezt már nem nekem kell megtanítanom neki, hiszen ez egy adottság a lónál, én csak annyit tehetek, hogy nem zavarom az ugrás fölött. Időközben elmentünk egy idegen lovardába, ahol volt úgynevezett derby-track is, aminek az a specialitása, hogy csak mindenféle terepugrások vannak. Amint mentem be a pályára, éppen megérkezett a locsoló kocsi is, csak hogy növeljék a tulajnál az infarktus veszélyét.

Tulajdonképpen semmiféle meglepetés nem történt, bíztam a lóban, ő pedig napról-napra igyekszik rászolgálni a bizalmamra. Hát így fényezzük mi ketten egymást. Írországnak az az egyik jellegzetessége, hogy olyan, mint egy nagy falu, mindenki ismer mindenkit, jönnek-mennek a hírek, így aztán eljutott a hír oda is, ahol előzőleg lovagolták a lovat. Az illető barátja jött el megnézni, aki maga is top-lovas (benne volt az aacheni csapatban, amit ha jól hallottam pont ők nyertek az idén), rakott nekünk mindenféle csalafintaságot, amit problémamentesen abszolváltunk. A ló hátból ugrott, nagyokat készségesen, kiderült, hogy tud tolódni is az összetettben, egyszóval egy nagyon aranyos ló képét mutatta. A top-lovas felhívta a barátját és mondta neki, hogy ez egy nagyon aranyos ló, kifejezetten tetszik neki. A cimbora válasza: - Akkor te egy másik lovat láttál, mert amit én ismerek az egy rohadt dög! Hát itt tartunk most. Október végén megy a ló aukcióra, akkor majd újfent beszámolok a fejleményekről.

Panyi György Díjugrató

Add hozzá ezt a lapot kedvenc közösségi oldaladhoz