A különböző szakágak bizonyos mértékben más-más lovat kívánnak, ezért a sportló fajtákon belül kialakultak különböző típusok, illetve egyes fajták valamely szakágra "specializálódtak". E mellett, még jobban egyedekre bontva, vannak úgynevezett ugróörökítőként, mások díjló örökítőként nyilvántartott mének.
A díjugrató szakágban nyilvánvalóan elsődleges szempont az ugróképesség, ugrókészség és stílus, lovagolhatóság. A díjlovaknál elsődleges a jó mozgás, a nemes, elegáns megjelenés, de természetesen a lovagolhatóság itt is alapvető.
A military lovaktól kitartást, keménységet, bátorságot, feltétlen engedelmességet (idegen, új, ismeretlen akadályok leküzdése), és nagyfokú gyorsaságot várnak a lovasok. A fogatlótól vártak nagyjából hasonlóak a military lóéhoz. Nyilvánvalóan ott az ügetőmunkára tevődik a hangsúly, és nem a vágtázóképességre, viszont szempont a robbanékonyság, a fordulékonyság.
Egyes fajták szelekciójuk során előtérbe helyezték valamely szakágat, mint például a hannoveri fajta tenyésztői a díjlovaglást, vagy a holsteiniek a díjugratást, más fajtákban arra törekednek, hogy a fajtán belül több szakág is megtalálja a neki megfelelő lovat.
A military sportban a mai követelményeknek leginkább az angol telivérek felelnek meg, vagy az igen magas telivér vérhányaddal rendelkező sportlovak.
A különböző országok bizonyos mértékig más-más módon tenyésztik sportlovaikat, a nyilvánvaló azonosságok mellett. Franciaország például az egész francia melegvérű populációt tekintette a sportló-fajtájuk, a selle francais kiinduló anyagának (kivétel természetesen a hagyományosan önálló fajták, mint ügető, telivér, angloarab, arab stb.), és ezen a bázison kezdte meg az állomány sportló irányú szelekcióját.
Németországban fenntartották a tartományok önálló fajtáikat, így ma Németországon belül számos sportlófajta létezik. Kiindulási kanca és mén-anyaguk a hagyományos, általában kifejezetten nehéz, tömeges, mezőgazdasági típusú ló volt (természetesen vannak kivételek, mint a trakehneni), és ezt nemesítették angol telivérrel, esetenként arabbal és trakehnenivel. Közben természetesen szigorú szelekció folyt sport irányba. Ezen a szelekción belül egyes fajtáknál a teljesítmény volt az abszolút döntő érv, esetleg a küllem rovására is (holstein), másutt a korrekt küllem továbbra is szigorú szelekciós szempont volt (hannoveri).
A sportlótenyésztésbe későbben bekapcsolódó országok, mint például Hollandia és Belgium, már a tenyésztésben előrébb tartó országok lovaira alapozhattak, és azok kiváló ménjeit, lehetőség szerint kancáit is, természetesen saját kancáik mellett felhasználták fajtáik kialakításában. Ezen az úton hamar a világ élvonalába kerültek lovaik, viszont elvesztették nemzeti arculatukat. Egy belga félvér például lehet hannoveri apa után, anyja pedig mondjuk francia hátas x holsteini, csak éppen Belgiumban született és ott törzskönyvezték.
Vannak olyan országok, amelyek ma is inkább felvevő piacai a sportlovaknak, mint pl. Olaszország vagy Görögország, vagy az Egyesült Államok. Az egyes országok sportló-fajtáinak részletezésébe nem megyünk most bele, hiszen a fent leírtak általában érvényesek rájuk, de felsorolás szerűen említést teszünk róluk.
Németország legjelentősebb sportló fajtái: hannoveri, holsteini, trakehneni, bajor félvér, westfáliai, oldenburgi. Ezek a fajták egy-egy tartományhoz, illetve annak központi méntelepéhez kötődnek.
Franciaország sportlova a selle francais, vagy francia hátas, Hollandiában tenyésztik a holland félvért, míg Belgiumban a belga melegvérűt.
Hazánkban a fenti kategóriába tartozik a magyar sportló (elődjének tekinthető a mezőhegyesi sportló). Elmondható rá, hogy csakúgy, mint több más sportló fajtánál a kiindulási kanca-alapanyag az ország hagyományos fajtáiból került ki (kisbéri félvér, Furioso-North Star, gidrán, kisebb részben nóniusz), és ezeket a kancákat keresztezték nyugat-európai sportlovakkal, illetve szelektáltak az állományon belül a teljesítmény irányába. A fajtában elfogadott bármely melegvérű lófajta, (a hidegvérű nem) és a származás igen csekély hányada lehet ismeretlen a kancák törzskönyvezhetőségéhez.
A fajta fenntartásáért és fejlődéséért a Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesülete a felelős, egyre szélesedő tenyésztői bázissal, és egyre jobb lovakkal. A tenyésztés során elsődleges szempont a teljesítmény, illetve az azt meghatározó tulajdonságok, (ugróképesség és stílus, készség, lovagolhatóság, alapmozgás) de szigorúan szem előtt tartják a korrekt küllemet is.
"Hobbiló szempontból" a modern sportló fajták bizonyos szempontból lehetnek előnyösek, más szempontból nem biztos, hogy a legmegfelelőbbek. Lovagolhatóság szempontjából bizonnyal általában megfelelnek, hisz azt tartják, hogy a jó sportlovat "már az apja belovagolta". Ez annyit tesz, hogy önmagától szívesen hordja a lovas súlyát, azzal együtt is könnyen megy egyensúlyban, a zablán szívesen megtámaszkodik, jó az öntartása, a lovas segítségeit könnyen elfogadja. Nem kell betörni, elég belovagolni. (Bár ez minden fajtánál cél.)
Természetesen amelyik egyedre ezek igazak, arra öröm ráülni. Ezzel szemben viszont szelekciójuk abba az irányba hatott, hogy a nap 24 órájából átlagosan egy órát dolgoznak, és ebben az egy órában van néhány perc, amíg igen nagy teljesítményre képesek (mondjuk egy 140 cm magas ugrópálya teljesítése körülbelül másfél perc, a melegítés 15-30 perc.) Az idejük többi részét általában a boxban, pihenéssel töltik.
Nem biztos tehát, hogy ha a családi lovunkat fél, egész, vagy több napos túrákra (is) akarjuk használni, akkor ez a legalkalmasabb fajta. Erre a célra inkább merem ajánlani hagyományos fajtáinkat. Azok általában ellenállóbbak is, kevesebb pataproblémával rendelkeznek, kevésbé igényesek.
(Forrás: Lótartás a családban, Gazda Kiadó)
Írta:Novotni Péter
